Galéria

Vissza az albumokhoz

Makerspace - Debreceni Református Kollégium2018-05-17

2018. május 17-én a Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona iskolába látogattunk, hogy az ott tanuló középiskolások részére két élménydús foglalkozás tartsunk meg. A tanulók egyik csoportja a VR szemüveggel kapcsolatosakat hallgatta végig, majd a gyakorlatban is kipróbálhatta magát. A másik csoport a szív-és érrendszer működéséhez kapcsolódó foglalkozáson vehetett részt.

A VR szemüveges foglalkozás megmutatta, hogy az informatikai és bionikai képzés olyan tudással vértezi fel annak elvégzőjét, amely hatékonyan alkalmazható a virtuális valóság technológiák használatában, kutatásában és fejlesztésében.

A Szív- és érrendszerünk működésével kapcsolatos foglalkozásunkon többnyire 11-12. osztályos biológia faktos diákok vettek részt. Egy interaktív előadás keretében először az elméleti háttér mélyebb megértése és felidézése volt a cél, ezt követően a diákok kipróbálhattak különböző eszközöket, saját szívműködésüket figyelve meg különböző megközelítésben. A legnagyobb sikert most is az ultrahangos készülék aratta. Egy hordozható állatorvosi készülék segítségével (sonoscape a6v hordozható diagnosztikai ultrahang eszköz) különböző doppler fejeket használva a diákok megvizsgálhatták és vizualizálhatták szívük és aortájuk mozgását és működését.